„Csak egy porcelán baba vagyok egy kirakatban, Mindenki rámnéz, majd elsétál halkan, Egy törékeny arc, egy törékeny lélek, Nem vagyok egyedül mégis félek, Csak egy üvegfal választ el a külvilágtól, És talán lehet, hogy a boldogságtól, Csak állok és nézem az embereket, Egyszer talán Én is ott lehetek, De mi lenne, ha áttörném a falat, Anélkül, hogy megsebezném magam, Talán megtalálom azt, akit kerestem, Akit mindennél jobban szerettem, Én is tudok majd mosolyogni, A szívem elkezd újra dobogni, De ha most mindezt itt hagyom, Csak az üvegfal túloldaláról láthatom, Nem lesz többé a fal, ami megvéd mindentől, Ami átölelt, ha féltem a létezéstől, Akkor már nincs vissza út, végleg elveszek, Nem lesz más, amit tehetek, Az élet megtanított arra, hogy nincs második esély, Amit szerettem volna, nem lehet az enyém...♥