Egy mosoly álarca alatt fokozatosan haldoklom legbelül...

Hányingerem van a világtól ... elég az emberekből a hazugságból abból , hogy mindenki becsapja másikat és rezzenéstelen arccal nézik végig ahogy tönkre megy az életük. Elegem van ,hogy senki sem becsüli amije van és mindig többet akarnak ... szánalmas...Mintha állnék a tömeg közepén és segitségért kiabálnák , de senki sem hallja meg...mindenki  megy tovább és észre sem veszik  , hogy szükségem van valakire ... valakire aki visszaránt aki nem hagy egyedül .. akire elég ránéznem és tudja , hogy baj van ... valakire aki sosem hagy cserben és nem csak magával foglakozik ... valakire aki észre veszi , hogy már rég szarul érzem magam és amit eddig mutattam az mind álca volt ... egy emberre aki visszaránt az életbe ... (saját)